Két hódeszkás életét vesztette a bulgáriai Banszko síparadicsomban, egy lavinában, melyet ők maguk váltottak ki – közli a DPA. A baleset pénteken reggel történt a német hírügynökség szerint.

Az áldozatokkal volt két másik férfi is, akik viszont túlélték a szerencsétlenséget. A német hírügynökség emlékeztet, hogy az elmúlt napokban a bolgár hatóságok fokozott lavinaveszélyre figyelmeztető riasztásokat adtak ki.

Ugyancsak a banszkói sítelepen pénteken délután a mentőegységek megtaláltak öt szerbiai tinédzsert, akiket korábban eltűntnek nyilvánítottak. Az állapotukról nem tudni közelebbit, de a szófiai Focus hírügynökség annyit közölt, hogy a fiatalokat szánokon szállították kórházba, így vélhetően megsérültek.