Az Európai Bizottság elnöke világossá tette: Brüsszel visszalépésként értékelné a jogállamiság terén, ha a román kormány elfogadná a sajtóban sokat emlegetett amnesztiarendeletet. Jean-Claude Juncker ezt valamennyi bukaresti tárgyalópartnerével lezajlott találkozóján elmondta.

Viorica Dăncilă miniszterelnökkel lezajlott péntek délutáni találkozója után elmondta: arra kérte a román kormányt, kerülje el azt, hogy az ország belpolitikai vitái bármiféle árnyékot vessenek az európai politikára. Rámutatott: el kell végre oszlatni azokat az elképzeléseket, hogy „két Európa létezik” párhuzamosan egymás mellett, és hogy áthidalhatatlan megosztottság nehezítené a tagországok együttműködését. A román elnökség és az uniós bizottság közös feladata, hogy ezt bebizonyítsák – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Juncker kijelentette továbbá, hogy Romániának helye van a schengeni övezeten belül, és ezt senki nem kérdőjelezheti meg. Hangsúlyozta: minden kétkedőnek, köztük Mark Rutte holland miniszterelnöknek is világossá teszi a közeljövőben, hogy Románia megfelel az uniós feltételrendszernek. Juncker ismételten ígéretet tett: hivatali ideje végéig mindent megtesz azért, hogy Románia csatlakozhasson a belső határellenőrzés megszüntetését lehetővé tévő övezethez.