A Román Posta továbbra is kiszállítja a nyugdíjakat. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter korábbi javaslatát, amely szerint a nyugdíjakat kizárólag bankkártyára utalnák jövő évtől elvetették.A kormánynak évente 600 millió lejébe kerül a nyugdíjak kézbesítése, ám még mindig ez az egyetlen olyan módszer, amellyel a juttatás valóban célba ér. Az összes nyugdíj bankkártyára történő folyósítását a munkaügyi minisztérium is cáfolta. Az Adevărul napilap érdeklődésére a tárca illetékesei azt közölték, a minisztériumban nem létezik ilyen jellegű projekt és a közeljövőben nem is lesz. Egy ilyen tervezetet a munkaügyi tárcának kellene előterjesztenie, hiszen annak az alárendeltségébe tartoznak a megyei nyugdíjpénztárak. A pénzügyminiszter bejelentését később Marius Bundăi új munkaügyi miniszter is cáfolta, egyszersmind megerősítve, hogy a nyugdíjasok továbbra is választhatják majd a postai kézbesítés lehetőségét.A parlament szakbizottságaiban ma éppen az új nyugdíjtörvény tervezetéről tárgyalnak, amelyről szerdán szavaz döntő házként a képviselőház.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...