Bukarestben még ma is tart a Romániai Idegenforgalmi Vásár a Romexpo kiállító tér több pavilonjában. Itt az érdeklődők akár féláras vakációs csomagokat is vásárolhatnak. Ugyanakkor egyre több felé fogadják el a közalkalmazottaknak biztosított vakációs jegyeket. Az év első kilenc hónapjában 230 millió euró értékben bocsátottak ki ilyen jegyeket, nyolcszor többet, mint a tavalyi azonos időszakban. Emiatt sok, addig feketén dolgozó szállásadó egység kérte az egység működésének engedélyezését. Bogdan Trif idegenforgalmi miniszter elmondta: tavalyhoz képest 10 százalékos növekedést jegyeznek a szálláshelyek engedélyezése terén.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...