A 3 százalékos hiánycélon belül marad az államháztartási deficit – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke péntek este, a kormánykoalíció ülését követően. Liviu Dragnea elmondta: a pénzügyminiszter biztosította arról, hogy a költségvetés-kiegészítést úgy hajtják végre, hogy a hiány ne haladja meg az uniós stabilitási követelményként megfogalmazott 3 százalékos határt.

Dragnea szerint a bérek az előirányzott mértékben emelkedtek, ugyanakkor a beruházások mértéke az első tíz hónapban 75 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szinten. Ez azt jelenti, hogy míg 2017 első tíz hónapjában kilencmilliárd lejt fordítottunk beruházásra, idén ez a szám 16 milliárd lej, ami a világ akármelyik gazdaságában jelentős növekedést jelentene – magyarázta a vezető kormánypárt elnöke. Hozzátette: a helyi költségvetések dolgában kedden hoznak végleges döntést.