Megölték az afganisztáni radikális iszlamista tálibok „atyjaként” ismert Maulana Számiul Hakk muszlim hitszónokot. Ő volt Omár molla tanítója is.

A vallási vezető fia, Hamidul Hakk szerint két ismeretlen késsel rontott rá apjára északnyugat-pakisztáni, ravalpindi otthonában. Hozzátette: apja a nap folyamán egy olyan tüntetéshez akart csatlakozni, amelynek résztvevői sérelmezték Ászija Bibinek, az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nőnek a felmentését és szabadlábra helyezését, de egy úttorlasz miatt vissza kellett fordulnia otthonába, ahol támadói várták. Egyelőre nem világos sem a támadók kiléte, sem az indítékuk.

Számiul Hakk a pakisztáni Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) konzervatív vallási párt egyik szakadár, a tálibokkal szimpatizáló szárnyának a vezetője volt. Kétszer is beválasztották a pakisztáni törvényhozás felsőházába. Ő alapította emellett azt a vallási iskolát, ahol az afganisztáni tálib mozgalom egyik alapítója, Omár molla is tanult az 1980-as években. Iskolája révén tiszteletet és befolyást vívott ki magának, ezért emlegették z afgán tálibok atyjaként.