Erős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zákinthosz szigetének térségében mára virradó éjszaka – jelentette az amerikai földtani intézet. Szeizmológusok szerint nincs veszélye szökőárnak. Zákintosz polgármestere, Pavlosz Kolokocasz a görög rádiónak elmondta: nincsenek jelentős károk, sérültekről egyelőre nincsenek információk.

Beszámolók szerint a földmozgást, amely sokakat álmukból vert fel, Görögország-szerte, akárcsak Máltán, Albániában, Dél-Olaszországban és Törökország nyugati partvidékén is érezni lehetett.

Zákinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek. Az iskolák ma zárva tartanak, hogy az épületek épségét szakemberek felmérhessék.