Jogerős ítéletben elutasította a Bihar megyei törvényszék a nagyvárad-olaszi római katolikus plébánia keresetét, amelyben visszaigényelte a római katolikus egyház által épített ingatlant, amelyben ma a Szacsvay Imre Általános Iskola működik. A plébánia a peres eljárás során annak megállapítását kérte, hogy a katolikus püspökség által alapított Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékház Egyesület jogutódja, ennek nyomán pedig az épület restitúcióját kezdeményezte. A bíróság 2017-ben utasította el alapfokon a katolikusok kérését, akik fellebbeztek, de hiába: a mostani, csütörtökön kihirdetett jogerős ítélet a városháza közleménye szerint kimondja, hogy az önkormányzat kezelheti továbbra is az épületet a román állam nevében. Az ingatlant a katolikus egyháztól vette el a kommunista állam. A Szent László Koldusápoló és Fiúgyermek Menedékház Winkler József püspök kezdeményezésére és 10 ezer koronányi támogatásával jött létre 1886-ban.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...