Nyolcvanöt éves korában elhunyt Montserrat Caballé spanyol szoprán, a múlt század egyik legnagyobb, fellépéseinek számát tekintve egyik legaktívabb operaénekese – közölte az AFP hírügynökség és az El País című madridi lap. Montserrat Caballé a barcelonai Sant Pau kórházban hunyt el szombatra virradóra. Az énekesnőtől vasárnap vesznek végső búcsút, és hétfőn temetik el. Maria Callas 1977-ben bekövetkezett halála után sokan Caballét tekintették az „isteni díva” utódának. Az énekesnő több mint öt és fél évtizedet töltött a színpadon, négyezer fellépésével minden idők egyik legtevékenyebb énekesnője volt.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...