Az indonéz elnök engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi segítséget fogadjon el az országra pénteken lesújtó földrengés és szökőár után – tudatta az ország befektetéskoordináló bizottságának vezetője. A katasztrófavédelmi hivatal tájékoztatása szerint a természeti csapásnak 844 halálos áldozata van, de a szám várhatóan emelkedni fog, ha a mentőcsoportoknak sikerül elérniük azokat a területeket is, amelyeket a földrengés és az azt követő cunami megközelíthetetlenné tett. A hatóságok legalább 90 embert eltűntként tartanak nyilván, és 48 ezernek kellett elhagynia otthonát. A katasztrófavédelem szóvivője vasárnap azt mondta a riportereknek, hogy pénzügyi problémák miatt 2012 óta Indonézia egyik cunami előrejelző rendszere sem működött.
Izrael teljesen kivonulhat Gázából
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak.…
Tovább...A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden a nemzethez intézett mintegy tízperces beszédében. Az országos televíziókban is közvetített megszólalásában az…
Tovább...Kamala Harrisszel is találkozik az izraeli miniszterelnök
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet mondott szerdán Washingtonban, az amerikai törvényhozás két házának ülésén. Mindeközben Izrael-ellenes, palesztinpárti tüntetők gyűltek össze…
Tovább...Több mint száz élő és holt izraeli túsz van még a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg kimentette a Gázai övezetből öt megölt túsz holttestét. A hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat csütörtöki…
Tovább...