Az alkotmánybíróság elismerte az azonos nemű párok jogát a „családi élethez”. A testület egy korábban hozott határozatának indoklásában fejtette ki álláspontját a homoszexuális párok jogairól. A taláros testület két év halogatás után idén júliusban bírálta el azt az alkotmányossági óvást, amelyet egy Brüsszelben házasságra lépett román-amerikai azonos nemű pár emelt a melegházasság romániai elismerésének megtagadása ellen. Most ennek a precedens értékű döntésnek a több mint ötvenoldalas indoklását tették közzé. Adrian Coman és Clai Hamilton a polgári törvénykönyv (ptk.) azon cikkelye ellen emelt alkotmányossági kifogást, amely szerint „az azonos neműek között külföldön kötött házasság Romániában érvénytelen”. Az alkotmánybíróság részben helyt adott az óvásnak, de nem a ptk. kifogásolt rendelkezését törölte el, hanem olyan értelmezést fűzött hozzá, amellyel a felperesek számára hátrányos jogkövetkezményeket enyhítette. Az ügy ugyanis azért került az egyik bukaresti bírság, majd az alkotmánybíróság elé, mert az amerikai állampolgárságú Hamilton a román állampolgárságú Coman házastársaként igényelt tartózkodási és munkavállalási engedélyt a román hatóságoktól, ezt azonban megtagadták tőle. Az Európai Unióban hat olyan ország van – Románia, Bulgária, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia – amely semmilyen jogintézményt nem kínál az azonos nemű párok számára.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...