Az RMDSZ mellett magyar szülők és diákok is a távozását követelték a román nyelv oktatását módosító, augusztusban kiadott kormányrendelet miatt.

A Hotnews hírportál értesülései szerint a vezető kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea csütörtökön reggel a képviselőházi irodájába kérette Valentin Popát. A megbeszélést követően nem sokkal a tárcavezető benyújtotta a lemondását.

Nem csak a magyar, hanem valamennyi romániai nemzeti kisebbség elégedetlen azzal, hogy a tanítók helyett immár szaktanároknak kell oktatniuk a román nyelvet a kisebbségi tannyelvű elemi iskolákban, az emiatt kialakult helyzetet viszont a kormánynak kell megoldania – mutatott rá ma Liviu Dragnea, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap nyomatékosította: amíg nem oldódik meg a kisebbségi elemi iskolákban zajló románnyelv-oktatással kapcsolatos probléma, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem tárgyal semmiféle más törvénytervezetről a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE). Ennek kapcsán újságírói kérdésre válaszolba Dragnea ma csak annyit mondott, hogy Kelemen Hunornak ez alkalommal „igaza van”. Hozzátette: ő is arra vár, hogy mit lép a kormány.