Dálnoky Réka nyerte az RMDSZ és a Communitas Alapítvány román-magyar együttélésről szóló drámapályázatát. A kolozsvári kaszinóban tartott ünnepségen a Tévedések tárháza című írást a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészeinek felolvasószínházi előadásában hallhatta a közönség. A Száz év a lépcsőházban című drámapályázatra 14 alkotás érkezett. A pályaműveket egy öttagú zsűri bírálta el: Bartha Réka színikritikus, Bogdán Zsolt András, Hatházi András és Sebestyén Aba színművészek, valamint Tibori Szabó Zoltán újságíró. A szakmabeliek mellett pedagógusok, egyetemi hallgatók és nyugdíjasok tollából is érkeztek írások, külföldről – akik jelentős időt itt éltek Romániában. A második díjat Demény Péter Viharálom című írása nyerte, harmadik helyezett K. Kovács István Transzilván tabuk, avagy harminc a százból című műve lett.
Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...Bizalmatlansági indítvány a független szenátoroktól
Az Ilie Bolojan vezette 'progresszív kormány' képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást…
Tovább...Holnap eldől az óvás sorsa
A Legfelsőbb Törvényszék és Semmítőszék pénteken dönt arról, hogy nyújt-e be óvást az alkotmánybírósághoz a bírák nyugdíját szabályozó új törvénytervezettel…
Tovább...