Trópusi viharrá szelídült az éjjelre a Florence hurrikán, de változatlanul veszélyes, és máris öt halálos áldozatot követelt. Észak-és Dél-Karolina part menti településein térdig ér a víz, a szél óránként 100–110 kilométeres süvít és fákat csavart ki tövestől.

A két folyó találkozásánál fekvő, 30 ezer lelket számláló észak-karolinai New Bern városa teljesen víz alá került, a házakat az első emeletig árasztotta el a víz, az embereket motorcsónakokkal mentik ki otthonaikból. Az amerikai földtani intézet szerint a térségben eddig 75–80 centiméternyi eső esett.

Észak-Karolinában eddig több mint 800 ezren maradtak áram nélkül. Roy Cooper kormányzó péntek esti sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy várhatóan két-két és félmilliónyi embernek nem lesz áramszolgáltatása. Az államban 150 menedékhelyet nyitottak, több mint 20 ezer ember ezekben várja, hogy a vihar elvonuljon. A közintézmények, iskolák, templomok zárva tartanak Észak-Karolinában és a szomszédos Dél-Karolinában is.