Több mint 3600 gyermeket bántalmaztak szexuálisan katolikus papok Németországban 1946 és 2014 között – jelentette tegnap a Der Spiegel és a Die Zeit című német lap egy független, kiszivárogtatott jelentésre hivatkozva. A jelentés szerint csaknem 70 év alatt 1670 pap 3677 gyermeket bántalmazott.

Az áldozatok többsége fiú, több mint felük még nem töltötte be a 13. életévét, amikor bántalmazták. A jelentés rávilágít arra is, hogy a feltételezett elkövetők mindössze 38 százaléka ellen emeltek vádat, legtöbbjük ellen azonban csak kisebb fegyelmi eljárás indult. Többüket áthelyezték valamelyik másik plébániára, miután a visszaélést felfedezték, de anélkül, hogy az érintett egyházközségek tagjait értesítették volna erről. Az egyház a papok bűnösségét nagyobb veszélynek tartotta magára a papságra, mint a gyerekekre nézve – állapították meg a szerzők. Minden hatodik fegyelmi eljárás feltételezhetően nemi erőszak ügyében indult.

A jelentés összeállításában három német egyetem működött közre, 27 német egyházmegye 38 ezer dokumentumát használták fel. A Der Spiegel szerint a szerzők nem találgatták e bűncselekmények mozgatórugóit, de azt javasolják az egyháznak, hogy vizsgálja meg: a cölibátus nem „kockázati tényező-e”. A jelentés készítői szerint a bántalmazottak valódi száma vélhetően magasabb a dokumentumban szereplőnél, mivel nem volt hozzáférésük a teljes egyházi archívumhoz. A vizsgálat készítői szerint legalább két egyházmegyében iratokat semmisítettek meg.

A vizsgálatot a katolikus egyház rendelte el, és a szeptember 25-i német püspöki konferencián hozták volna nyilvánosságra. Stephan Ackermann, a nyugat-németországi Trier püspöke, a püspöki konferencia szóvivője közölte: „Tudatában vagyunk a jelentésben demonstrált szexuális bántalmazások mértékének, megdöbbentünk és szégyelljük magunkat”. (MTI)