Október 7-én kerül sor a család alkotmányos meghatározásának módosításával kapcsolatos népszavazásra – közölte Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke Neptunon. ‘Tárgyaltunk a referendum kérdéséről. Az országos végrehajtó bizottság ülésén megszavaztuk, hogy politikailag támogatjuk ezt a célkitűzést – mondta Dragnea. A vonatkozó törvénytervezetről szeptember 12-13-án szavazna a szenátus, miután a képviselőház még májusban egyetértett a kezdeményezéssel. A referendumot azután kell kiírni, hogy a Koalíció a családért nevű, az ortodox egyházhoz közel álló ernyőszervezet a szükséges félmilliónál jóval több, hárommillió aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy az Alkotmányt módosítva változtassák meg a család fogalmának meghatározását. Ha sikeres lesz a népszavazás, az alaptörvény a jelenleg használatos „házastársak” kifejezés helyett „egy férfi és egy nő” önkéntes házasságaként határozná meg a család fogalmát. A homoszexuálisokat tömörítő szervezetek, valamint a liberális véleményformálók szerint a kezdeményezés célja az azonos neműek házasságának ellehetetlenítése.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...