A brit legfelsőbb bíróság mai végzése szerint összeegyeztethetetlen az emberi jogokkal a drákói szigorúságú észak-írországi abortusztörvény. A legfőbb brit bírói fórum ugyanakkor jogtechnikai okokra hivatkozva – a kereset beterjesztőinek szándékával ellentétben – nem mondta ki, hogy nemzetközi törvényekbe ütközne a jogszabály.

A keresetet az Észak-Írországi Emberi Jogi nyújtotta be, annak nyomán, hogy az Ír Köztársaságban tartott múlt havi népszavazáson az ír választók kétharmada a terhességmegszakítást gyakorlatilag minden esetben tiltó, 35 évvel ezel?tti alkotmánymódosítás elvetésére voksolt. Azóta számos felhívás hangzott el brit politikusok és jogvéd? szervezetek részér?l arra, hogy Észak-Írországban is töröljék el az abortusz szinte teljes tilalmát el?író törvényt. (MTI)