Az utcák, terek, parkok többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a törvény megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos pontosítások kerültek be az új közigazgatási törvénykönyv tervezetébe – tudatta mai hírlevelében az RMDSZ.

A Parlament április közepén hozott létre különbizottságot, amely a központi és helyi közigazgatás működését, a köztisztviselők jogállását, a közvagyon kezelését és a közszolgáltatások megszervezését egységes keretbe foglaló közigazgatási kódex tervezetét készíti elő. A testület RMDSZ-es tagja, Cseke Attila szenátusi frakcióvezető beszámolója szerint az új közigazgatási kódex – a húszszázalékos kisebbségi lakosságarány felett – a prefektusi hivatalokra és az önkormányzati közszállítási vállalatokra, víz- és távhőszolgáltatókra is kiterjesztené az anyanyelvhasználati jogot, az ügyintézést pedig a kisebbségkutató intézet által kidolgozott egységesített anyanyelvű  formanyomtatványokkal segítené, amelyeket kormányhatározattal hagynak majd jóvá.

Az új közigazgatási törvénykönyv értelmében a helyi önkormányzati tanács határozatával azokon a településeken is biztosíthatók az anyanyelvhasználati jogok, amelyeknél az adott kisebbség számaránya nem éri el a húsz százalékot. A törvénytervezet hétfőn kerül a Szenátus plénuma elé, majd végső döntéshozóként a Képviselőháznak is jóvá kell hagynia.