Tizenöt évvel ezelőtt a sok évtizedes várfogságból kikerült, az akkor már négy esztendeje restaurálás alatt lévő Szabadság-szobor újbóli felállításának háttérintézményeként alapították meg az aradi Szabadság-szobor Egyesületet. Egy évre rá, 2004 áprilisában viszontagságos munkával, román?magyar kormányközi megállapodás alapján sikerült újra köztéren elhelyezni Zala György monumentális kompozícióját, amely az 1849. október 6-án Aradon kivégzett forradalmár honvédtiszteknek állít emléket. A szoborcsoportot eredetileg 1890-ben állították fel Arad főterén, de a trianoni békediktátum után az új román hatalom az 1920-as években lebontotta, és több mint 70 évig nem volt látható. Tizennégy éve áll, ha nem is eredeti helyén, de köztéren, az egykori Attila téren. A Szabadság-szobor Egyesület létjogosultsága azonban nem szűnt meg, a szabadságharc nemzetközi jelképévé vált műalkotás gondozása mellett a civil szervezet a helytörténeti kutatómunkára, a könyvkiadásra, a magyar általános iskolások szórakoztató-oktató-nevelő programjainak szervezésére helyezi a hangsúlyt. Péntek este a teltházas aradi színházban ünnepelték meg a Szabadság-szobor Egyesület 15 éves fennállását, a köszöntők után a Benedekfi-testvérek, majd St. Martin és zenekara adott koncertet. Pataky Lehel Zsolt is jelen volt az eseményen.
Árverezés templomépítés javára
Már a templomfalakat húzzák Apahidán. Sikó Csaba helyi lelkipásztor reménykedik, hogy sikerül tél előtt legalább „szárazon” lefedni az épületet. Bibza…
Tovább...Fogyatékosok világnapja volt tegnap
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, születési rendellenesség, katasztrófa…
Tovább...XXIV. csángó napok Csíkszeredában
Mintegy 40 ezer fő beszéli még a magyar nyelv valamely nyelvjárását a moldvai csángók közül, és nemcsak az idősebbek. A…
Tovább...Romániai korszakok, emberek Csibi László rendező szemével
Csibi László filmrendező legújabb dokumentumfilmjét, a Szabadság a hegyen címűt, amely arról szól, Erdélyben hogyan próbálták nézni a magyar foci…
Tovább...