Érdemi vita nélkül negatívan véleményezte a szenátus közigazgatási szakbizottsága tegnap a Székelyföldnek területi autonómiát előirányozó törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő terjesztett be tavaly decemberben. Az ülés után a politikus az MTI-nek elmondta: a bizottság tagjai közül egyedül Cseke Attila RMDSZ-es szenátora szavazott igennel a tervezetre, a többiek ellene szavaztak.

Kulcsár-Terza József elmondta: általános az a reagálás, hogy „etnikai alapú területi autonómiának” tekintik a székelyföldi törekvéseket, és erre hivatkozva foglaltak állást ellene. Hozzátette: elmagyarázta a bizottságnak, hogy nem etnikai alapon képzelik el Székelyföld területi autonómiáját.

A tervezetről a bizottsági tagok szavazata alapján készít jelentést a szenátus közigazgatási bizottsága, és a felsőházi plénum az elutasítást javasoló jelentés alapján szavaz majd.