A 2017-ben alapított romániai magyar színházi szövetség, a MASZÍN április 19. és 23. között Szatmárnémetiben tartotta első színházi fesztiválját MAFESZT néven. A ma záruló rendevénysorozaton a közönség még két kiváló produkciót láthat, elsőként, este 7 órai kezdettel Matei Visniec Migránsoook című darabját Zakariás Zalán rendezésében és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában az Északi Színházban. Este 9 órától a szakszervezetek művelődési házának nagyteremében Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata című darabot láthatják, Tapasztó Ernő rendezésében és az Aradi Kamaraszínház társulatának előadásában. A MAFESZT-en a a szervező Harag György Társulat mellett jelen volt a többi tagszínház: a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház, valamint produkciót mutatott be az Északi Színház román tagozata is. A MAFESZT ideje alatt a színészeknek a neves szerb rendező, Kokan Mladenović tartott workshopot, a Brighella Bábtagozatának szervezésében pedig Szabó Attila magyarországi író, rendező és bohócdoktor képzésén vehettek részt a bábtársulatok tagjai.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...