Nem szabad a fejünket a homokba dugnunk, gondolkodni kell azon, hogy radikálisan más utat kezdjünk az erdélyi magyar orvosképzést illetően – jelentette ki pénteken Marosvásárhelyen Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A politikus részt vett az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerész-tudományi szakosztálya tudományos ülésszakának díszvacsoráján, ahol köszöntőbeszédet mondott. Ezt megelőzően újságíróknak elmondta: a magyar kormány mindenképpen megoldást fog találni a kialakult új helyzetre, nem fogja magára hagyni a magyar orvosképzést Erdélyben, és mindent megtesz az erdélyi nemzettársakkal, hogy új struktúrát alakítsanak ki, amelyben folytatódhat a magyar nyelvű orvosképzés.
Minisztériumi figyelmeztetés: Az iskolákban tilos kampányolni
A pénteken elkezdődött választási kampány kapcsán az oktatási minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolákban a törvény szerint tilos…
Tovább...Érvényesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményeit
A testület honlapján megjelent közlemény szerint az alkotmánybírák alaptalannak találták és egyhangúlag elutasították a május 4-i első forduló érvénytelenítésére irányuló…
Tovább...Marcel Boloș: Május végén kapjuk meg a 3. kifizetési kérelemhez rendelt részösszeget
A mai kormányülésen az ügyvivő kabinet felhatalmazást kapott az EB-vel elkezdett tárgyalások folytatására.
Tovább...Késéssel kezdődik hazánkban a PISA-felmérés
A felmérést háromévente rendezik meg.
Tovább...