Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke ismét megígérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy rendezik a marosvásárhelyi magyar tannyelvű Római Katolikus Gimnázium ügyét – jelentette pénteken az Agerpres hírügynökség a pártelnök előző esti televíziós nyilatkozatát ismertetve. A politikus az Antena 3 hírtelevízióban azt mondta: többször is beszélt telefonon a magyar miniszterelnökkel Románia felvételéről a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe, aminek támogatásához a magyar fél a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi tanintézet újraalapítását szabta feltételül. Azóta több ízben is meghiúsulni látszott az iskola beindítás, ám Liviu Dragnea most azt nyilatkozta, új megoldást találtak, bár arra nem tért ki, milyen megoldásra gondol. A Maros megyei tanfelügyelőség tavaly szeptemberben felfüggesztette a magyar tannyelvű katolikus iskola működését a másfél éve kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az RMDSZ törvénytervezetet terjesztett be az iskolaalapításról, amelyet a kormánypártok támogatásával február elején meg is szavaztak, az alkotmánybíróság viszont az ellenzéki óvásnak helyt adva úgy értékelte, hogy a parlament nem alapíthat iskolát.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...