Riadókészültségben vannak a hatóságok Brailában a Duna magas vízállása miatt és állandóan figyelik a gátak állapotát. Brailánál a vízszint elérte az árszintet jelenti 610 centimétert a vízhozam pedig 12 410 köbméter másodpercenként. Adrian Turiac a vízügyi igazgató szerint a Duna vízállása még 2-3 napig nő, majd apadni kezd. Mint ismeretes, 2010-ben 713 centiméteren tetőzött a Duna és elöntötte a partszakaszt. Most homokzsákokkal védik a parton lévő intézményeket. A hidrológusok a jövő hétig meghosszabbították a narancsságra riadót a Duna teljes romániai szakaszán. Teleorman megyében a gyors hóolvadás és a patakok áradása húsz településben okoz gondokat, gazdaságokat, kutakat és termőföldeket öntött el a víz, több úton korlátozták a forgalmat
Lényegében elhatárolódott a speciális nyugdíjak reformjától a PSD
Az igazságügyi minisztérium nem dolgozott ki törvénytervezetet a bírák és ügyészek nyugdíját illetően – jelentette ki a tárca szociáldemokrata vezetője,…
Tovább...Közzéteszik ma a bírák és ügyészek nyugdíjazásának pontos reformtervezetét
Bejelentette mai sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformtervezetét.
Tovább...Hadba lépésről szóló hamis hírek terjedésére figyelmeztet a belügyminisztérium
A szaktárca azt javasolja az állampolgároknak, hogy csak ellenőrzött forrásokból tájékozódjanak.
Tovább...Felülvizsgálják a súlyos égési sérülteket kezelő kórházak működését
Munkacsoportot létesít az egészségügyi minisztérium.
Tovább...