A legfrissebb előzetes adatok szerint a tegnapi orosz elnökválasztáson a részvételi arány 67,49 százalékos volt – jelentette ki Nyikolaj Bulajev, az orosz Központi Választási Bizottság elnökhelyettese. A tisztségviselő szerint az adatbázisba két orosz körzeti választási bizottság, valamint 97 külföldi választási körzet adatait nem vitték még be. Szavai szerint Oroszország határain kívül mintegy 400 ezren szavaztak 145 ország 401 választókörzetében. Ella Pamfilova, a választási bizottság elnöke kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfőre több mint 56 millió ember voksolt, ami a résztvevők 76,66 százaléka. Közölte, hogy ez „példa nélküli” eredmény az orosz választások történetében. Nem végleges adatok szerint a kommunisták által indított Pavel Grugyinyin 11,82, a liberális demokrata Vlagyimir Zsirinovszkij 5,68, a Polgári Kezdeményezés színeiben indult Kszenyija Szobcsak pedig 1,66 százalékot kapott.
Izraelt és Szaúd-Arábiát támadta Irán az éjjel
Ma hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros…
Tovább...Rég elkészültek a választervek
Irán már Ali Hamenei legfőbb vezető halálát megelőzően választervet készített egy esetleges amerikai, illetve izraeli támadásra - közölte tegnap Ali…
Tovább...Pocsék jövő várhat a NATO-ra
Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában - jelentette ki Donald…
Tovább...Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...