Elhunyt Stephen Hawking világhírű brit elméleti fizikus. A 76 éves tudóst mára virradóra érte a halál cambridge-i házában – közölte családja. A korunk egyik legnagyobb elméjeként, az „asztrofizika popsztárjaként” is emlegetett tudósnál az egyetemi évek alatt diagnosztizálták a mozgató idegpályák elsorvadásához vezető gyógyíthatatlan betegséget, amely 1969-ben végleg tolókocsiba kényszerítette. A bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátor segítségével tudta már csak megosztani gondolatait másokkal. Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, csodával határos módon több mint öt évtizedet élt együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...