A Microsoft alapítója és a világ második leggazdagabb embere a CNN-nek adott nyilatkozata szerint nem elégedett azzal, amennyire megadózzák.

90 milliárd dolláros vagyona van, és több mint tízmilliárd dollárt fizetett már be, ami több, mint amennyit bárki más adózott ? a kormánynak azonban igényelnie kellene, hogy az ő helyzetében levő emberek jelentősen magasabb adót fizessenek, mondta.

Gates a republikánus párt adópolitikáját kritizálta ezzel, hiszen a GOP adókedvezményt írt elő a vállalatok számára. „Ez nem egy progresszív adózás volt. Ez regresszív volt”, fogalmazott Gates, amellett érvelve, hogy az adókedvezményeket a szupergazdagok érzik meg, holott a republikánusok szerint a dolgozó és középosztálybeli embereknek kedveznek majd.

Bill Gates azt is elmondta, a fejlett demokráciáknak mind gondolkodniuk kell a növekvő egyenlőtlenségekről.