Az Iszlám Állam katonai vereségét követően mintegy 400 millió dollárnyi értéket hurcolt el Szíriából és Irakból – írta a The Economist című brit hetilap csütörtökön egy iraki parlamenti képviselőre hivatkozva.

Az értesülés szerint a terroristák egyben tisztára mosták a különböző iraki vállalataiktól kapott pénzeket. A hetilap török terrorellenes szervezetekben lévő forrásai úgy vélekedtek, hogy az IÁ Törökországba is kihelyezett jelentős összegeket aranyban, hogy támogassa ottani, az egész országot átszövő alvó sejtjeit.

A The Economist hozzátette, hogy az IÁ jelentős pénzügyi bevételeket halmozott fel a túszok megváltásából, rablásokból, vagyonelkobzásokból, földek kisajátításából és a kőolaj illegális kereskedelméből is.