Klaus Iohannis államfő nem látja indokoltnak a szociálliberális kormánytöbbség által bírált Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltását, sőt nagyon elégedett a vádhatóság és vezetője munkájával. Iohannis csütörtök esti sajtóértekezletén vette védelmébe Kövesit, miután a kormányoldal politikusai azzal vádolták a DNA-t, hogy bizonyítékokat hamisít. A koalíció vezetői szerint ez az eset is az országot háttérből irányító „párhuzamos állam” bizonyítéka, szerintük ugyanis Románia ügyészállammá vált, ahol nem érvényesül az ártatlanság vélelme, az országot pedig a titkosszolgálatok és a vádhatóságok emberei irányítják. Iohannis beszámolt az újságíróknak arról, hogy megbeszélést folytatott Viorica Dancila miniszterelnökkel és Liviu Dragneaval, a Szociáldemokrata Párt elnökével. A kormányfő – Iohannis szerint – azt ígérte megbeszélésükön, hogy az igazságügyi miniszternek „szabad keze” lesz abban, hogy kezdeményezi-e Kövesi menesztését.
Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...Romlott a sajtószabadság helyzete
A világ országainak több mint felét a "nehéz" vagy a "nagyon súlyos" kategóriába sorolta a sajtószabadság szempontjából a Riporterek Határok…
Tovább...Elutasítja az ellenzéki vádakat a kormányfő
Ilie Bolojan tegnap este visszautasította azokat a vádakat, amelyeket az AUR vezetője, George Simion fogalmazott meg a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor.…
Tovább...A miniszterelnök a bizalmatlansági indítvány időzítéséről
Az intézkedések azokat zavarták, akik a közpénzeket saját céljaikra használták – nyilatkozta Ilie Bolojan tegnap este a román televizio 1-es…
Tovább...