A sorköteles személyeknek évente egyszer jelentkezniük kell a területi katonai központokban annak érdekében, hogy tisztázzák a besorolásukat katonai szempontból. Ezt Laurenţiu Gogete ezredes a bukaresti regionális katonai központ parancsnoka nyilatkozta a lakosság honvédelmi felkészítéséről szóló 2006/446-os számú törvényre hivatkozva a közszolgálati rádiónak.

Mint elmondta, a 20 és 35 év közötti sorkötelesekről van szó. A katonák, altisztek, tiszthelyettesek esetében ez a kötelezettség 55 éves korig tart, a hivatásos tisztek esetében pedig 63 éves korig. A közrádió katonai műsorainak szerkesztője, Radu Dobriţoiu hozzátette, hogy a kötelező katonai szolgálatot Romániában nem törölték el, csak felfüggesztették 2007-ben. Azt követően, hogy az elmúlt évben életbe lépett az önkéntes tartalékosokról szóló törvény a területi katonai központok ismét foglalkoznak sorozással és nemcsak a sorkötelesek nyilvántartásával.