A Hans Linder Alapítvány 20 éve működik Szatmárnémetiben, legújabb szlogenje pedig így hangzik: Itthon vagy igazán értékes! Ennek érvényesítése érdekében az alapítvány öt olyan pillért dolgozott ki az idei évre és természetesen a jövőre vonatkozóan is, amelyek mentén elindulva a programokba bekapcsolódó fiatalok boldogulást nyernek, elsősorban itthon. Az egyik ilyen program a személyes képességek feltérképezéséről szól, amelynek célja a diákok segítése a tudatos pályaválasztásban. Ennek érdekében az Alapítvány keretszerződést kötött a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséggel, így a bekapcsolódó iskolák-diákok jól meghatározott program szerint vesznek részt az alapítvány foglalkozásain, ahol például különféle mesterségeket tanulhatnak és próbálhatnak ki, illetve elméleti felkészítést is kapnak szakemberektől.
Mozaik, 2025. július 8-a
Adásunk vendége Szeder-Szabó Krisztina, a Junior Artisjus-díjas énekes, gitáros, dalszerző, a Szeder zenekar alapítója, aki legutóbbi erdélyi turnéján Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában…
Tovább...Az Egyesült Államok négy héttel elhalasztja a holnapra időzített vámok életbe léptetését
Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja – közölte a…
Tovább...Radikális váltás Washingtonban: Donald Trump fegyvereket ígért Ukrajnának az orosz támadások elleni védekezéshez
Az amerikai elnök erről helyi idő szerint hétfőn beszélt, amikor a Fehér Házban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel találkozott. Az elnök,…
Tovább...Izraeli tisztviselők szerint elérhető a gázai tűzszünet, de több időt vehet igénybe
Izrael szerint áthidalhatók a nézetkülönbségek a Hamász palesztin fegyveres csoporttal Katarban folyó tűzszüneti tárgyalásokon, de a megállapodás elérése több napot…
Tovább...