Története során először tart közös miniévadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és román tagozata. Február 5. és 8. között összesen hat előadást játszanak, olyanokat, amelyekről a két társulat művészeti vezetése úgy ítélte meg, joggal tarthatnak számot a szakma érdeklődésére. A miniévadra több rangos hazai és magyarországi fesztivál válogatói és számos magyar és román kritikus is meghívást kapott, az előadások bevételeivel pedig a Máltai Szeretetszolgálatot és a Hans Lidner Alapítványt támogatja a Harag György Társulat. Ez a mostani miniévad, melynek programjába alapvetően szakmai kritériumok szerint válogattuk az előadásokat, a román társulat művészeti vezetésében bekövetkezett változások és a két társulat közötti egyre javuló szakmai együttműködés gyümölcse. Ovidiu Cai?a művészeti igazgató kollégámmal már az évad elején eldöntöttük, hogy a saját, közös házi-fesztiválunk, a Tranzit mellett ugyancsak közösen szervezett miniévadokkal igyekszünk idevonzani a szakmát Szatmárnémetibe ? nyilatkozta a Harag György Társulat igazgatója Bessenyei Gedő István.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...