A Magyar Ifjúsági Értekezlet szerint az oktatási minisztérium diszkriminálja a magyar diákokat az angol nyelv és irodalomból rendezett tanulmányi versenyen, hiszen nem a magyart, hanem a román nyelvet kell alkalmazniuk az angol szöveg fordításakor. A MIÉRT oktatásért és kutatásért felelős ügyvezető alelnöke, Tőtős Áron levélben fordult az újonnan megválasztott oktatási miniszterhez, és a rendelet módosítását kérte tőle.

A rendelkezés módosítását már a Kovászna megyei tanfelügyel?ség is felvetette a szaktárcánál. A tanfelügyelőség azzal érvelt, hogy a magyar diákok számára a román is idegen nyelv, így hátrányos helyzetbe kerülnek román társaikhoz képest a tanulmányi verseny megyei és országos szakaszán.

A minisztérium szerint ugyanakkor a verseny szabályzata összhangban van az érvényes jogszabályokkal, és azt egységesen kell alkalmazni Románia minden tanintézetében.

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyel? szerint ez egyértelműen hátrányos megkülönböztetés, hiszen a magyar tagozatos diákok kénytelenek lesznek egy idegen nyelvet egy másik idegen nyelvre fordítani.