Bejelentette tegnap lemondását Bukarest rendőrfőkapitánya Dragoş Orlando Nicu és helyettese, Marius Eugen Ştefan. A parancsnok és helyettese azt követően döntött a lemondás mellett, hogy botrány robbant ki Eugen Stan, a pedofíliával és többrendbeli szexuális bántalmazással gyanúsított rendőr ügye körül.

Ugyancsak tegnap jelentette be lemondását Daniel Torje, az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektora is, miután a belügyminiszter ellenőrző testülete kivizsgálást indított az intézményben. Az ellenőrzést azt követően rendelték el, hogy megjelent egy újságcikk, amely szerint Daniel Torjét egy harmadéves joghallgató lány azzal vádolja, hogy szexuális zaklatásnak tette ki 2017-ben, a júliusi vizsgaszesszió alatt. A parancsnok úgy nyiltakozott: nem engedheti, hogy nevét sárba tapossák olyan ügyekben, amelyekhez semmi köze sincs.