Mangalica és báznai sertések nevelését támogató programot hagyott jóvá a kormány tegnapi ülésén. A sertésnevelőket támogató program a 2018-2020 közötti időszakra vonatkozik.

A programban részt vevő sertéstenyésztők ingyenesen kaphatnak legkevesebb kettő, legtöbb tíz malacot, hogy felneveljék, felhizlalják, majd egy valamely húsfeldolgozóval előzetesen megkötött szerződés alapján legkevesebb 130 kilósra hizlalt mangalica és báznai sertésállomány felét előre meghatározott áron át kell adniuk a húsfeldolgozónak. Egy malac értékét 250 lejben határozták meg.

A csekély összegű támogatási programba sertéstenyésztők és húsfeldolgozók egyaránt beiratkozhatnak a kormányhatározat hatályba lépésétől számított 90 napon belül. Az erre vonatkozó kérvényeket a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon nyújthatják be. 2018-ban az állami költségvetésből 4,6 millió lejt szánnak a program finanszírozására.