A francia elnök Pekingben, felesége kíséretében, hétfőn este találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel és feleségével, de még a hivatalos tárgyalások megkezdése előtt főként kutatókból, üzletemberekből és egyetemistákból álló közönség előtt beszélt a klímaváltozás elleni küzdelemről.

A francia elnök a híres cseréphadsereg megtekintésével, Hszianban kezdte kínai programját. Hszian az ősi selyemút kiindulópontja, Macron látogatásának egyik célja pedig az, hogy a Selyemút kétirányú legyen, azaz Kína engedjen nagyobb teret a francia befektetőknek.

A kínai külügyminisztérium szóvivője (Lu Kan) mindkét ország számára nagy jelentőségűnek minősítette a francia elnök látogatását, illetve azt mondta, a felek komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a látogatás eredményes legyen és kedvezően hasson kapcsolataik fejlesztésére.