Tegnap este több százan vonultak utcára Kolozsváron, hogy a jelenlegi kormány és az igazságügyi törvények módosítása ellen tiltakozzanak. A tüntetők a főtéren gyülekeztek, majd felvonultak a környező utcákon, a megyeházát és a városházát is útba ejtve.A tüntetők többek között azt követelték, hogy mondjanak le azok az állami vezetők, akik ellen büntetőeljárás indult, vagy jogerősen elítélték őket.Az utcára vonulók ugyanakkor arra buzdították mindazokat, akik szintén ellenzik a jelenlegi kormány intézkedéseit, hogy vegyenek majd részt a január 20-ra Bukarestbe tervezett tüntetésen. Egy nappal korábban, azaz szombaton este néhány száz, az egész ország területéről érkezett diák tüntetett Temesváron az igazságszolgáltatás függetlensége mellett.A tiltakozók 21 óra után gyertyákat gyújtottak egy koporsón, amely szerintük azt jelképezi, hogy a kormány el a karja temetni az igazságszolgáltatást, és úgy foglaltak állást, hogy amennyiben továbbra is a jelenlegi irányban változnak a dolgok, akkor elhagyják az országot. „Elvisszük ezt az üzenetet azokba az egyetemi központokba, amelyekből jöttünk” – hangoztatták a diákok.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...