Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Florian Bodog egészségügyi miniszter is érintett a sikkasztással gyanúsított, hatósági felügyelet alatt levő Mihai Lucan kolozsvári urológus ügyében ? állítja Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség parlamenti képviselője, aki gyakorlatilag kirobbantotta az ügyet azzal, hogy sorozatos feljelentéseket tett a gyanúsítottak ellen, illetve több ízben felhívta a közvélemény figyelmét a súlyos visszaélésekre. Emanuel Ungureanu tegnap, az ügyben eljáró terrorizmus és szervezett bűnözés elleni főosztályon tett látogatása után azt nyilatkozta a sajtónak: információkat közölt a nyomozókkal arról, hogy Florian Bodog, illetve további politikusok, ügyészek, bírák, orvosok, valamint a hírszerző szolgálat alkalmazottai hogyan segítették Lucan törvénytelen ügyködését. Kolozsvár polgármesterét mára hívatták a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság székházába, hogy részt vegyen a Mihai Lucan orvos ügye kapcsán folyó kihallgatáson, de a Emil Boc nem jelent meg.
A G7-ek nem tudtak megállapodni
A G7 vezetőinek hat tagja megvitatta az orosz-ukrán háború és az izraeli-iráni konfliktus kérdését, de nem sikerült jelentős megállapodásra jutniuk.…
Tovább...Feltétel nélküli megadást kért Trump Irántól
Feltétel nélküli megadást vár el Irántól Donald Trump amerikai elnök, aki szerint teljes ellenőrzést sikerült elérni az iráni légtér felett.…
Tovább...A Ryanair vezetője rendet követel a légiforgalmi irányításban
Michael O'Leary, a Ryanair vezére felszólította az Európai Bizottságot, hogy követelje meg a francia, spanyol, német, görög és brit légiforgalmi…
Tovább...Izraeli csapások iráni fegyvergyárakra
Izraeli harci repülőgépek ma csapást mértek Irán több fegyvergyártó üzemére és olyan üzemekre, ahol urándúsító centrifugákat állítottak elő - jelentette…
Tovább...