Alkotmányos vádeljárást indított tegnap a perui parlament Pedro Pablo Kuczynski államfő ellen, ami akár napokon belül a korrupciós botrányba keveredett vezető elmozdításához vezethet. Kuczynski elmozdításáról december 21-én szavaz a parlament.

Leváltása esetén az alelnök, Martin Vizcarra veszi át az ország irányítását. Az ellenzék azért kezdeményezte az alkotmányos vádeljárás megkezdését, mert szerinte Kuczynski erkölcsileg alkalmatlanná vált az államfői tisztség betöltésére, miután kiderült, hogy a hozzá közel álló cégek is több millió dollárt kaptak a Latin-Amerika eddigi legszerteágazóbb, számos térségbeli vezető bukásához vezető korrupciós botrány kulcsszereplőjétől, az Odebrecht brazil építőipari óriástól.

Az Odebrecht elismerte, hogy 4,8 millió dollárt utalt át a szóban forgó cégeknek 2004 és 2013 között. Kuczynski csütörtökön elismerte ugyan, hogy tulajdonosa volt az egyik olyan cégnek, a Westfield Capitalnak, amelynek az Odebrecht pénzt utalt, de közölte, hogy amíg közhivatalt töltött be, nem vett részt a vállalat irányításában, és visszautasította, hogy törvénytelenséget követett volna el. A 79 éves volt Wall Street-i bankárt, Kuczynskit tavaly választották elnökké, és kampányának legfőbb ígérete a korrupció elleni harc, illetve a politikai stabilitás megteremtése volt Peruban. (MTI)