Ötezer módosító javaslatot nyújtott be a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a megosztott áfafizetésről szóló sürgősségi kormányrendelethez. Ez lesz az első alkalom a román parlamentben, amikor egy fontos téma kapcsán élnek az úgynevezett filibuszter lehetőségével, amelynek célja a döntési folyamat hátráltatása – mutat rá az USR közleménye. 

Az idézett forrás szerint a módosító indítványok összesen 821 oldalt tesznek ki, ezeket fel kell olvasni, meg kell vitatni, majd pedig szavazni kell róluk a képviselőház pénzügyi-költségvetési bizottságában, illetve a plénumban is. Az USR ellenzi a megosztott áfafizetésről szóló rendeletet, amelynek gyakorlatba ültetése esetén szerintük „megfojtja majd az országot a bürokrácia”, és a külföldi befektetők még inkább elkerülik Romániát. Az alakulat a filibuszternek nevezett eljárással próbálja meg hátráltatni a döntési folyamatot az ügyben. A közlemény szerint az eljárás „a parlamenti kisebbség fegyvere a többség által elkövetett visszaélésekkel szemben”.

A módosító javaslatokat csak azzal a feltétellel vonja majd vissza az USR, ha a parlamenti többség elutasítja a megosztott áfafizetésről szóló rendeletet, vagy teljesen opcionálissá teszi az eljárás alkalmazását. A megosztott áfafizetésről szóló rendeletet jóváhagyó törvényt október 31-én fogadta el a szenátus, a végső döntést a Képviselőháznak kell meghoznia.