A magyar modell működik, és mi, magyarok nem akarjuk lecserélni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU szociális csúcstalálkozóján, ma a svédországi Göteborgban. A tanácskozás Munkahelyváltás a kihívásokhoz igazítva elnevezésű szekcióülésén felszólalva a kormányfő kiemelte: sok jó felvetést hallanak, miniszterelnöksége során ő is több hasonló tanácskozáson vett részt, amelyek célja az volt, hogy ötleteket adjanak egymásnak, és „most is jó ötletek vannak az asztalon”, például az unió felsőoktatási csereprogramja, az Erasmus program bővítése. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő arról beszélt, hogy országa sajátos helyzetben van, és a válság alatt nagyon megnőtt a munkanélküliség, amely még ma is igen magas a fiatal munkavállalók körében. Oktatási és képzési programokat indítottak a helyzet kezelésére – idézte fel. A találkozó célja, hogy az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság közösen kihirdesse a szociális jogok európai pillérének létrehozását, hangsúlyozva, hogy a három intézmény kiáll a pillérben foglalt húsz elv és jog mellett. A szociális pillér létrehozására irányuló kezdeményezést Jean-Claude Juncker hirdette meg az EU helyzetéről szóló 2015-ös beszédében, a hivatalos javaslatot pedig 2017 áprilisában terjesztette elő az Európai Bizottság. A göteborgi csúcstalálkozó résztvevői az oktatás és a kultúra jövőjét is áttekintik.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...