Bukarestben most volt a Cseresznyéskert legújabb bemutatója. Egy grúz rendező ? David Doiashvili ? vitte színre. A darab címe ? helyesen ? Meggyliget lenne. Csehov legalábbis darabjának a Visnyovüj szád címet adata. Vajon Tóth Árpád miért fordította mégis Cseresznyéskertnek? Lehet, jobban szerette a cseresznyét, mint a meggyet. Ő tudja?

A lényeg az, hogy Csehov nem nosztalgiázott, hanem kegyetlen vígjátékot írt egy pusztuló világról. Darabjával bosszút állt a nagy orosz ? és nemcsak orosz ? egyhelyben topogásért. Melyre az jellemző, hogy a társadalom tagjai ? urak és szolgák, semmittevők és ügyeskedők ? egyaránt kívül rekedtek az időből, nem kellenek senkinek. Állandóan mulatoznak, nosztalgiáznak, nagy ricsajt csapnak ? pusztán azért, hogy álcázzák rettegésület a végtől, ami megállíthatatlanul közeledik. Az előadással azt akarta elérni a grúz rendező, és arra kívánta rávenni a nézőt, hogy kívülről szemlélje, rálátással kezelje azt a cirkuszt, ami világunkban, illetve a darabban zajlik. Mert Csehov fársznak tekintette ezt a művét. Akárcsak a saját sorsát. Hiszen 44 évesen, halála előtt, mielőtt a tüdővész elragadta volna, ezt írta a feleségének: ?Május van. Körülöttem virágba borult minden, én pedig meghalok, rövidesen. Hát nem nevetséges??

Mert mi más lenne, ha nem cirkusz az, hogy Ranyevszkájá, az árverésre váró birtok tulajdonosnője, nagy mulatságot rendez az árverés napján. Mindenki táncol még egyet és szellemeskedik ? pedig már hallani lehet a fejszecsapásokat. Az árverés nyertese kivágatja a csodálatos ? és méltán csodált ? cseresznyéskertet vagy meggyligetet, hogy helyébe nyaraló negyedet létesítsen, és ez által visszaszerezze a belé fektetett pénzt, sőt, busás haszonra tegyen szert. Mert az üzletember nem a nosztalgiázásból él? David Doiashvili vállalta ezt a szentségtörést, és valódi cirkuszt rendezett, amelynek a szereplői ? bármennyire kedvesek és szépek, bármennyit is csókolgatják egymást és kétségbeesetten élni akarnak -, valójában ugyancsak nevetségesek.

Még Trofimov is ? az állandóan a jövőről szónokló örök diák, sőt még Firszt is, a 87 éves öreg inas, aki kamasz gyermekként kezeli Gájevet, immár öregedő gazdáját. Ranyevszkájá így látja a boldog ? talán a kommunista? ? jövő felé menetelő Trofimovot: ?Maga egyszerűen egy beszáradt vénkisasszony ? egy komikus torzfigura?. Milyen jól látta az adósságokban fetrengő úrnő a boldog jövő bajnokát! Hát nem nevetséges? Megáll az ész?