Az Európai Bizottság közzétette ma jelentését a romániai igazságszolgáltatásról és korrupcióellenes harcról. Románia az Európai Bizottság több ajánlását is megfogadta, és jelentős haladást ért el a korrupció visszaszorítását és az igazságszolgáltatást érintő reformokat illetően – jelentette ki ma Brüsszelben az uniós végrehajtó testület első alelnöke. Frans Timmermans ugyanakkor hozzátette: további előrelépésekre van szükség ahhoz, hogy lezárják az úgynevezett Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmust, amelyet a brüsszeli bizottság a korrupció elleni romániai és bulgáriai fellépés és az igazságügyi reformfolyamat megfigyelésére hozott létre.

Timmermans szerint szükség van a megkezdett reformintézkedések folytatására, hiszen az uniós testület arra a következtetésre jutott, hogy az ajánlásokat Bukarest csak részben, egyelőre nem kielégítően teljesítette, noha jelentős, bizakodásra okot adó lépéseket tett a jogállamiságot biztosító intézményeinek megerősítése terén.

 

Súlyos figyelmeztetés vagy az előrelépések elismerése?

Klaus Johannis államfő súlyos figyelmeztetésként, Tudorel Toader igazságügyi miniszter pedig az előrelépések elismeréseként értelmezte az EB ma közzétett jelentését. Az elnöki hivatal közleményében hangsúlyozta: a brüsszeli országjelentés valójában azt állapítja meg, hogy 2017 elvesztegetett év volt az Európai Bizottság által korábban megfogalmazott 12 ajánlás teljesítésében, ha pedig a kormány és a parlament nem változtat az igazságszolgáltatással szembeni magatartásán, Románia visszalép a korrupcióellenes harcban.

Az igazságügyi miniszter olvasatában Brüsszel megerősítette, hogy 2019-ben lezárulhat Románia uniós igazságügyi felügyelete.