Újabb 53 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A beszámoló szerint a razziának az észak-törökországi Amasya a központja, de a rendőrségi fellépés még további 11 tartományra kiterjed. Az érintettek jelenleg is aktív szolgálatot teljesítő tiszthelyettesek.

Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a múlt évi katonai hatalomátvételi kísérletért. Az elmúlt egy év alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret, köztük közel 7 ezer katonát pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek. A megtorlás nem csak a puccsistákat sújtja, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.