A barcelonai parlamentben tegnap késő délután bocsátották szavazásra a ?Katalán Köztársaság? létrehozását. A 135 fős regionális törvényhozásban az indítványt 70 képviselő támogatta, 10-en voksoltak ellene, ketten pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába. Az ellenzéki pártok a titkos voksolás előtt kivonultak a teremből, mielőtt a padsoraikra több spanyol és katalán zászlót terítettek.

A szavazás eredményét hatalmas üdvrivalgással fogadta a barcelonai parlament épületének közelében, az utcán összegyűlt többezres tömeg, amely kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket.

A madridi kormányzat kész példa nélküli keménységgel lecsapni a szakadár régióra. A spanyol szenátus megszavazta a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a kormány tegnap esti ülését követően bejelentette, hogy december 21-re előrehozott parlamenti választásokat ír ki Katalóniában.

A miniszterelnök hangsúlyozta: „az államnak megvannak az eszközei a törvényesség visszaállítására”.

A függetlenségi nyilatkozat megszavazása miatt a spanyol állami főügyészség várhatóan hétfőn eljárás megindítását kezdeményezi zendülés bűncselekménye miatt a katalán kormány, valamint a katalán parlament elnöksége ellen, amelyet akár 25 évnyi szabadságvesztéssel is büntethetnek.

Elemzők szerint nehéz előre látni a várható fejleményeket, hiszen a híres 155. cikkelyt még nem alkalmazták, mióta a spanyol alkotmány hatályban van.

Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 Szemtől szembe című műsorban elmondta: Katalóniára nem vonatkoztatható a népek önrendelkezésének elve, hiszen a katalán nem számít népnek a nemzetközi jog értelmében annak ellenére sem, hogy van katalán nyelv és kultúra, valamint 1714-ig Katalóniának önálló államisága volt.

Elemzők már az október elsejei katalóniai népszavazás alkalmával figyelmeztették a barcelonai vezetést, hogy járatlan útra téved, ha egyoldalúan kikiáltja Katalónia függetlenségét, mert egyáltalán nem biztos, hogy Spanyolország leggazdagabb tartománya jól jár-e ezzel. Azóta több mint ezer cég ? köztük több nagy bank ? helyezte át székhelyét Katalóniából Spanyolország más, stabilabb vidékeire. Nemcsak a régió, hanem a spanyol gazdaság is megsínyli a függetlenség kikiáltását, máris csökkentek a spanyol GDP növekedésével kapcsolatos várakozások.