Adásunk vendége a kolozsvári születésű, Budapesten élő Szőcs Petra költő, műfordító, filmrendező, aki múlt héten a bukaresti Balassi Intézetben mutatkozott be. Szőcs Petra első önálló verskötete 2013-ban látott napvilágot Kétvízköz címmel, amely elnyerte a Legjobb elsőkönyv díjat. Idén Das dänische Puder címmel német nyelvű kötete is megjelent a stuttgarti Akademie Schloss Solitude kiadásában. Kivégzés című, 2014-ben készült rövidfilmje bekerült a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába és megkapta a zsűri különdíját a 20. Szarajevói Filmfesztiválon. Csoszogj úgy című kisfilmje  pedig 2016-ban elnyerte a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle fődíját.

Adásunkban a költészetről, filmezésről, olvasmányairól és terveiről beszélgetünk Szőcs Petrával, aki kérésünkre felolvassa a Gyakorlat, Szisz, A molett menyasszony sminkje, illetve a Ki mit felejt el című versét is.