A spanyol kormány szerint a katalán elnök nem tett eleget a felszólításnak, hogy tisztázza, kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét vagy sem, és állítsa helyre az alkotmányos rendet Katalóniában, ezért Madrid folytatja az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárást – jelentette be ma Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő.

Mint mondta, a spanyol kormány szombaton rendkívüli ülést tart, hogy döntsön azokról az intézkedésekről, amelyeket a parlament felső háza, a szenátus elé terjeszt. Carles Puigdemont katalán elnök ma Mariano Rajoy spanyol miniszterelnöknek küldött levelében azt írta: a katalán regionális parlament szavazást tarthat Katalónia függetlenségének kinyilvánításáról, ha a madridi központi kormány „továbbra is akadályozza a párbeszédet, és folytatja az elnyomást”.

A mai volt a második határidő, amit a spanyol kormány adott a katalán elnöknek, hogy válaszoljon a kérdéseire azóta, hogy október 10-én Carles Puigdemont a katalán parlamentben kijelentette: az október 1-i népszavazással Katalónia elnyerte a jogot, hogy független állammá váljon. Ezt követően a katalán parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírták Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, amelynek végrehajtását az elnök felfüggesztette. A folyamat – az előzetes, nem hivatalos vélemények szerint – akár több hétig is eltarthat. (MTI)