A hét folyamán több hasonló megmozdulást terveznek, és általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezték. Ma 11 és 13 óra között a munkaügyi minisztérium előtt sztrájkoltak a szakszervezeti tagok. Az érdekvédelem bukaresti vezetője, Viorel Huşanu szerint, szerdán az egészségügyi minisztérium, pénteken pedig a pénzügyminisztérium székhelye előtt állnak sztrájkőrséget. Tiltakozó megmozdulásaik sorozata október 19-én folytatódik egy bukaresti nagygyűléssel és felvonulással, ezt követően pedig a Sanitas Országos Tanácsa eldönti, hogy mely dátumtól kezdenek általános sztrájkba. A szakszervezet többek között azt követeli, hogy az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozó minden alkalmazott – beleértve a műszaki és az adminisztratív személyzetet is – részesüljön a különleges munkakörülményekért járó pótlékban, hogy 2018. március 1-jétől kapják meg a beígért teljes béremelést, illetve hogy egész év folyamán részesüljenek az élelmiszerjegyekből.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...