Peking bejelentette, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében.

A kereskedelmi minisztérium közlése szerint október 1-jétől évi 2 millió hordóra csökkentik az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét, cseppfolyósított földgázt pedig egyáltalán nem szállítanak neki január elsejétől. Peking betiltja az észak-koreai textiláruk behozatalát. Ezek exportja Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása a sorozatos szankciók után.

Kína Észak-Koreának a legnagyobb kereskedelmi partnere és diplomáciai pártfogója volt mindeddig, de most jelezte, hogy „csalódást okozott” számára Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormányzatának a külpolitikája.