Bukarestbe érkezett ma Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a román nagyköveti értekezleten tart előadást, és román kollégájával, Teodor Mele?canuval is találkozott. Két, jelenleg ideiglenesen és korlátozott nyitva tartással működő határátkelőhely állandó nyitva tartásáról, és a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásáról állapodott meg Szijjártó Péter külügyminiszter tárgyalópartnereivel ma Bukarestben. A miniszter Teodor Mele?canu meghívására látogatott Bukarestbe, ahol délután előadást tart a román nagykövetek éves értekezletén. Reggel Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, majd a román diplomácia vezetőjével és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt. Tárgyalásai után az MTI-nek adott nyilatkozatában sikertörténetnek nevezte Románia és Magyarország kereskedelmi kapcsolatait, amelyek segítik azt, hogy a két ország kapcsolatai más területeken is kedvezően alakuljanak. A két tárcavezető nem először találkozik idén: februárban Teodor Mele?canu látogatott el Budapestre, ahol szintén előadást tartott a magyar nagykövetek értekezletén. A román külügyminiszter még idén januárban, a beiktatása előtti parlamenti meghallgatáson arról beszélt: ?erkölcsi felelősséget? érez a magyar?román kétoldalú kapcsolatok javításáért, mivel 1996-ban ő tárgyalt a magyar?román alapszerződésről, és ő írta alá a dokumentumot Temesváron.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyész-jelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...